fbpx

Melyek voltak a hét legmegrázóbb balesetei?

Évente 400 felett jár a halálos balesetek száma. Nemhogy hétről-hétre, hanem napról napra történnek balesetek, amelyeket az esetek nagy részében valamilyen egyszerű beavatkozással a véleményünk szerint meg lehetett volna előzni. Hetente fogunk itt egy  összefoglalást adni, a heti eseményekről, amely jellemzően a magyarországi helyzettel foglalkozik.

Sok oldalt írhatnánk a héten balestekről. Sajnálatos módon folyamatosan jelen van a mindennapokban a kockázat, amely akár a mi életünket is megváltoztathatja egy pillanat alatt. Tragédia annak, aki elveszti a szeretteit és annak is, aki esetleg részese egy-egy borzalomnak. 

Kell tenni valamit? Tudunk e tenni bármit is? 

Halljuk, hogy csökken a halálos balesetek száma, azonban ez nem ad vigaszt egyetlen érintettnek sem. 

E heti válogatásunkban három esetet hozunk. Kettő fiatalokat érint. Számtalan más esetet is hozhattunk volna, mint például az épületbe hajtó halálos balesteket a héten (kettő is történt), vagy a motorosokat érintő balesteket, előzés és ki tudja még hányféle helyzetet. 

Úgy látjuk, hogy a fiatalok balestei sokszor egy-egy vállrándítással elintézésre kerülnek. Egyszerűen azt mondjuk, hogy felelőtlenek, szertelenek, drog, alkohol, stb. a probléma oka. 

A valódi ok, azonban rejtve van előttünk. Vagy talán ennél sokkal egyszerűbb a magyarázat? Nem figyelünk, esetleg nem akarjuk kimondani a valóságot. Mi vagyunk a felelősek!

Ide még visszatérünk, de nézzük meg a heti események kiragadott példáit!

3 halott - négy sérült Jászberénynél

A hír forrása a police.hu jellemzően egyszerűen és általánosságokban megfogalmazott leírást tartalmaz. Nem kívánnak állást foglalni, hiszen ők a jogalkalmazók, akik pusztán a tényeket rögzítik és a vizsgálatot lefolytatják. A következtetések levonását másra bízzák.

A történet egyszerű. 

Minden feltételezést félretéve, egy teherautó és egy kisbusz frontális ütközése a tény. Az időpont az egyedüli árulkodó tény. Éjszaka. A kisbuszos közlekedésben a véleményünk szerint amúgy is vannak vakfoltok. Nincs olyan kontroll, ami például a teherautók vagy a buszok esetében van. (Ez a tachográf.) Órákat, sőt szélsőséges esetekben tíz órát meghaladó volán mögött töltött idők is előfordulnak.

Legtöbbször, aki a volán mögött foglal helyet, a saját képességeiben bízik. A mellette helyet foglalók, pedig kénytelenek hinni a vezető elmondásának.

Egy bizonyos idő eltelte után, jelentkeznek a fáradság jelei. Nem csak a reakcióidő csökken, hanem egyéb, a szellemi fáradtságból adódó jelenségek is megjelennek. Ilyen például, hogy valami olyan látunk az út szélén, ami a valóságban nincs ott. Agyunk furcsa dolgokra képes.

A tény, hogy az éjszaka történt és 3 halottat követelő esemény a számunkra kérdéseket vet fel. 

Lehetett volna bármilyen rendszer, ami képes lett volna a problémát idejében jelezni? Nem csak a járművezetőnek, de esetlegesen az utasoknak is? Dönthettek volna úgy, hogy ezt a szakaszt, mondjuk 30 perc pihenés után kezdik el? Segített volna az információ a kisbuszban ülőknek?

A másik nagy kérdés a számunkra, hogy a teherautó vezetője mit élhetett át? Ha neki áll a rendelkezésére információ a másik jármű vezetőjének állapotáról, akkor elkerülhető lett volna a baleset? Ha csak pár másodperccel korábban lassít, mennyire befolyásolta volna a helyzetet? Lehet, hogy ennek a balesetnek nem is lett volna részese? Nem is kellett volna megtörténnie?

17-25 éves áldozatok, ráadásul hárman

A héten a 24.hu oldalán találtuk az egyik legmegdöbbentőbb baleseti hírt. 

Fiatalok, munkába igyekezve egy szerencsétlen eseménysorozat részesei. 

Ez nem “discobaleset”, ami elterjedt kifejezés. Nem egy, a fiatalokat kategorizáló tragédia.

Itt az időpont nem árulkodó. Sőt, ha belegondolunk és a feltételezésünk is elfogadható, a járművezető felelősségteljes is lehett. A képek, azonban beszédesek. Még akkor is, ha csak felületesen nézzük meg őket.

Nedves útburkolat, nem fiatal technika(jármű), és egy kanyar utáni állapot. A résztvevő egyik fél egy teherautó, amely halad. Így a mozgási energia, amelyet képvisel, több tonna (minimum 18 tonna) 70 km/h sebességgel száguldó acélban testesül meg.

Felkészülünk, amikor a jármű, az autózás mellett döntünk a napi utazásra? Megértjük, hogy mi vár ránk az úton? Elhisszük, amit a járművezetésről mindenkinek az agyában elhelyez a társadalom? (Megszerezted a jogosítványt többet nem kell aggódnod, nem kéri senki számon rajtad!)

A képeket elnézve, sok kérdés merült fel bennünk. Pontosan azzal kapcsolatban, hogy bármennyi idős is egy jármű, nem kell, hogy feltétlenül baleset részese legyen. A járművezetőnek, ha rendelkezésére áll az útviszonyok, a jármű és a saját képességeit is figyelembe vevő információcsomag, akkor másként dönthet a vezető. 

Alacsonyabb sebesség. A hatóságoktól gyakran hallható, “útviszonyoknak megfelelő” alkalmazkodás  képessége. Az információ a kulcskérdés. Hiszen mindez, ha az utasoknál is ott van, akár ők is beavatkozhatnak.

Hisszük, hogy egy célzott és személyre szabott jelzés a járművezető felé elkerülheti az ilyen baleseteket. Megelőzhetővé teszi az eseményeket!

 

Két 18 éves fiatal közlekedése enyhe sebesség átlépéssel

Jöjjön a nagymamák, nagypapák, anyukák és apukák “soha ne ne történjen meg” baleseti helyzete! A rémálom, ami sokunkat kísért, amikor a gyermekeink úton vannak. 

blikk oldalán látható pár darab képpel az összefoglaló, ehhez tartozik még a TV2 híradójából az oldal alján található részlet, amely egy lakóingatlan biztonsági kamerájának felvételét is közli.

Itt sem bocsátkozunk feltételezésekbe, csak a kérdéseket próbáljuk megfogalmazni, amelyek a látványból adódnak.

Mielőtt a kérdések is sorra kerülnének, pár gondolat a látványról. Elsősorban a kamera felvételről. Azt hiszem, egyértelműen mutatja, hogy a baleset alapvető okának a hatóság minden bizonnyal a nagy sebességet fogja megjelölni. Ehhez párosul majd, a “rutintalanság” kifejezése és az egyéb, a hivatalos jelentésekben szokásos megfogalmazások.

Számunkra két nagy dolgot árul el a felvétel és a képek. Az egyik, hogy a korábban már említett a jogosítványszerzéssel kapcsolatos megállapításunk helyesnek tűnik. Nevezetesen, a tempó a magabiztosság jele. A magabiztosság egyik alapja, hogy “megszereztem” a jogosítványt, már bizonyítottam. Ráadásul a bizonyított tudásommal az alattam levő lóerőket is uralom, hiszen mindent tudok és erről papírom is van. Az autó, a jogosítványnak köszönhetően, egy “alárendelt” szerepbe került, ennek a pár hamis igazságnak köszönhetően.

A másik felvetődött kérdés, hogy a fiataloknál miért nem tisztázzuk, hogy az autó mire is képes valójában? Ez pedig az, hogy a járművekre pontosan a fegyverekkel azonos megállapítás igaz. Az emberi élet kioltására alkalmasak.

2 tonna “vas”, 100 km/h sebességgel 1.7×4,5×1,2 méteres terjedelmével van annyira fenyegető (szerintünk fenyegetőbb!), mint egy 800 km/h sebességgel száguldó, 5 gramm súlyú ólomdarab. Ez utóbbiról pontosan tudható, hogy mit tesz, ha eltalálja a célját. Az előbbiről pedig fogalmunk sincs, hogy kivel mit fog tenni!

Mi lehetett volna a megoldás? 

Ellentétben a szokásos legyintéssel, számunkra ez egy célt fogalmaz meg. Ezeknek a fiataloknak nem szabadott volna szerencsétlenül járniuk. 

Nálunk már létezik megoldás, amely a kezdetektől a szabályos közlekedésre nevelést igyekszik megvalósítani. Mindezt az mellett, hogy lehetőséget nyújt arra is, ami eddig nem volt elérhető. Nevezetesen közvetlenül, akkor ad visszajelzést, amikor arra szükség van. Lehetőséget adva a járművezetőnek a gázadás előtti események átgondolását. Illetve megadva a beavatkozás gyakorlati lehetőségét.

Ha a fiatalok kaptak volna információt arról, hogy szemben egy busz fog közlekedni, hatással lett volna a cselekményre ez a tény? Mekkora lett volna a sebesség, ha a fiatal tud arról, hogy anya és apa pontosan tudja a szabálysértések helyét is idejét? Más lett volna a helyzet, ha egy rendszer a fiatalnak korábban jelzi, hogy hatalmas problémák vannak a közlekedésével? A problémát kijavíthatja, de nem veszélyeztethet másokat. Mi lett volna a helyzet, ha ezt a társa is mind tudja? 

Nem akarunk horror oldallá változni

A fenti példákat az élet hozta. Mélységesen sajnáljuk, hogy ezek az esetek még megtörténhetnek. Nem tudjuk azt a mérhetetlen fájdalmat átérezni, amikor valaki a gyermekét, a férjét vagy feleségét, testvérét vagy barátját vagy éppen a szüleit veszíti el.

A fenti események azonban megerősítenek minket abban, hogy nem hagyhatjuk, hogy másokkal is előforduljanak ezek az események. Mert igen, MI VAGYUNK A FELELŐSEK! Felelősek azért, hogy elérhetővé tegyük mindenkinek a lehetőséget, amely nem hagyja elveszíteni a szeretteinket. Legalábbis balesetben nem.

Tudjuk, hogy sokaknál fogjuk sérteni a személyes büszkeséget, a kivívott társadalmi elismertséget és szerepet. Sokan lesznek, akik 10-20-50-100 éves vezetési gyakorlatukra, rutinjukra és tudásukra hivatkozva fognak szembe jönni az elképzelésünkkel. Azzal is tisztában vagyunk, hogy sok hatósági, közlekedési szakember méltóságába fogunk belegázolni a nézeteinkkel, akik sokszor pusztán a szakmai “szemellenzőjüknél” fogva ragaszkodnak majd a régi megoldásokhoz.

Képzeljék el, hogy hány járműgyártó fogja félteni a saját megoldását, amikor mi bebizonyítjuk, hogy nem alkalmas az életek megmentésére a gyártott biztonságtechnikai berendezésük. Hány gazdasági érdeket fogunk azzal megsérteni, hogy nekünk az EMBER a legfontosabb.

Nem adjuk fel!

Hisszük, hogy birtokunkban van az a megoldás, amely képes MOST tenni a balesetek ellen. Ennek a fejlesztésnek meg kell valósulnia és azokkal vagyunk képesek, akik nem szeretnének a fenti esetek bármilyen résztvevőivé válni!

A rendszerünk már működik. Már elkezdett dolgozni. Szükségünk van sokkal több, a balesetek elkerülését támogató ember jelenlétére! 

Csatlakozz az alábbi linken, és segíts azzal, hogy elkezded használi a rendszert! A használat alatt tudjuk fejleszteni azokat az összefüggéseket, amelyek gyakorlatban képesek megmenteni az embereket, minket az utakon!

Küldetésünk

Eszközt adunk a világnak, amely valóban képes az emberi életek megmentésére. Alapja lesz a jövő fejlesztéseinek, és megőrzi a közlekedés szabadságát.

Korábbi tartalmaink

Küldetésünk

Eszközt adunk a világnak, amely valóban képes az emberi életek megmentésére. Alapja lesz a jövő fejlesztéseinek, és megőrzi a közlekedés szabadságát.

TÁMOGATÁS
AZONNALI ÜZENETEK X